Kezdjük a rossz hírrel (hogy aztán javasoljunk majd megoldást is): senki nem fogja megmenteni. Persze, lesz valamennyi nyugdíja, de abból normális színvonalon nehéz lesz megélni, tehát valamit tenni kell, ha nem akar idős korára nagyon nehéz körülmények közé kerülni (ebben az esetben bátran használnánk a nyomor szót is).

Kezdjük az alaphelyzet felvázolásával: Magyarországon ma gyakorlatilag minden harmadik adófizető minimálbérre (vagy annál kevesebbre) van bejelentve. Ez elég durván hangzik, pedig igaz, még akkor is, ha közülük persze nem mindenki él minimálbérből, sőt. Akadnak, akik nagy házban laknak, nagy autóval járnak, és menő helyekre járnak nyaralni – valószínűleg mindannyian ismerjük ezt a típust. Ugyanakkor ha nem figyelnek, ők is bajba kerülhetnek.

Ember nincs ma Magyarországon, aki legalább ne ismerne valakit, akit munkáltatója papíron minimálbérre jelentett be, a fizetése többi részét pedig így-úgy (jellemzően: készpénzben és zsebbe) adja oda. Ez első látásra az államon kívül mindenkinek jó, második látásra viszont hosszú távon senkinek, de kinek van lehetősége havi 150-200 ezer forint mellett hosszú távra gondolkodni?

Pedig nem ártana, az adatok ugyanis riasztóak. Hiába van meg papíron a ledolgozott évek száma, ha minimálbérre voltunk bejelentve, akkor az is előfordulhat, hogy a nyugdíjunk olyan kevés lesz, amiből sok mindent lehet, csak megélni nem.

Mások kárán tanul

Messze van ez még? Lehet, hogy önnek igen, ugyanakkor ha jobban körülnézünk, azt látjuk, hogy a Ratkó-generáció tagjai (ők azok, akik az ötvenes évek első felében születtek) pár éven belül nyugdíjba mennek, ami súlyos problémát jelent majd.

Ők azok, akik a rendszerváltás óta eltelt 25 évet kényszervállalkozóként, vagy minimálbérre bejelentett alkalmazottként töltötték, a változásokra nem vagy csak kis mértékben tudtak felkészülni, mindezek következményeként pedig kénytelenek lesznek alacsony nyugdíjjal beérni.

Nekünk azonban nem feltétlenül kell így járnunk. Ha abba a körbe tartozunk, aki csak papíron keres minimálbért, jobb, ha nekiállunk gondoskodni a saját nyugodt öregkorunkról, és minél hamarabb elkezdeni félretenni, kihasználva mindehhez az állami kedvezményeket is. Lehet, hogy most úgy érezzük, hiányozna az a 15-20 ezer forint, de gondoljunk arra, most minden bizonnyal könnyebben lemondunk róla, mint amennyire nyugdíjasként majd hiányozni fog az állami nyugdíj pótlása.

Rosszabb a helyzet, ha valóban minimálbért keresünk, hiszen abból nagyon nehéz félretenni, ugyanakkor ha van még 20-25 évünk a nyugdíjig, ilyen hosszú távon már pár ezer forint is sokat számíthat.

Márpedig ha nem tudunk most elkezdeni gondoskodni magunkról, akkor a nyugdíjkorhatár elérése után csak két lehetőségünk marad: megpróbálunk megélni abból, amit az állam ad, vagy elmegyünk dolgozni. De erről majd egy másik alkalommal írunk.