Öngondoskodás

Ennyi nyugdíjat kapnak az egykori magyar sztárok

2017. április 24. 15:18 - blomqvist

Legutóbb Koós János nyugdíjáról derült ki, hogy mennyire alacsony. Az énekes-humorista a Kiskegyednek panaszolta el, hogy nem érti, miért kap ilyen keveset, miközben ő mindig minden járulékot befizetett. Nemrég hasonlóan nyilatkozott Nagy Feró és Demjén Ferenc is, de a többi, egykor országosan ismert és népszerű előadóművész sem dúskál a pénzben. Na de mennyi az annyi? És miért ilyen kevés?

koos_janos.jpg

Fotó: Blikk

Koós János havi 38.000 forintos nyugdíjat kap. Hat évtizedes előadóművészi múlttal ez eléggé kevésnek tűnik. A magyar átlagnyugdíj havi 120 ezer körül mozog (ez persze régiónként eltérő), Koósnak harmadennyi pénzből kellene megélnie, ha nem lennének még most is fellépései, illetve ha nem kapna jogdíjakat.

Koós szerint a „közvetítő cég” levonta a fellépéseiért kapott díjból a nyugdíjjárulékra szánt összeget, akik végül mégsem fizették ezt be a társadalombiztosítónak, és ezért nincs most nyugdíja (tehát nem ő a hibás). A cég, akire hivatkozik, az 1958 és 1991 között üzemelő Országos Rendező Iroda (ORI) lehet, amely intézmény a könnyűzenéért és a koncertszervezésért felelt a Kádár-rendszer alatt.

Demjén Ferenc is az ORI-t hibáztatja. Demjén 48 500 forintos havi nyugdíjat kap annak ellenére, hogy – állítása szerint – a nyugdíjjárulékokat mindig befizette, csakhogy valakik állítólagosan „lenyúlták” azt a pénzt. Ha valóban fizetett járulékot a fellépései után, akkor ennek a nyilvántartásban szerepelnie kellene. Demjén szerint eltűnhettek a nyilvántartólapok, amik őt igazolhatnák.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) szerint a törvények alapján határozták meg a nyugdíjak mértékét az ismert zenészek esetében is. Vagyis

 azért ilyen alacsony ez az összeg, mert ennyi jár nekik  

a befizetett járulékaik alapján. 1975 és 1992 között is volt alkalmuk a nyugdíjukat gyarapítani mint „munkaviszonyban nem álló előadóművész”, majd ’92 után egyéni vagy társas vállalkozóként fizethettek (volna) járulékot. Az ONYF szerint ezt nem tették meg.

Nagy Feró is hasonló cipőben járhat. Aktív éveit szintén koncertezéssel töltötte, a nyugdíja mégis csak havi 42 600 Ft. Erről nemrég a TV2-nek is nyilatkozott:

Korábban egyébként több egykori zenészről is kiderült, hogy hiába turnézták körbe az országot fiatal korukban, a nyugdíjuk meg sem közelíti a hazai átlagot. Korda György 28 ezer, Vikidál Gyula 44 ezer, Aradszky László 48 ezer, Medveczky Ilona 68 ezer forintos nyugdíja miatt panaszkodhat. A tavaly elhunyt Somló Tamásnak mindössze 28 500 forintos nyugdíjjal kellett beérnie utolsó éveiben.

Persze nem mindenki járt rosszul az egykori hírességek közül. Verebes István 114 ezer forintos nyugdíjat kap, míg Vágó István 160 ezres nyugellátása meg is haladja az országos átlagot. Ezek az összegek még így is eltörpülnek a tavalyi legnagyobb magyar nyugdíj mellett, ami 1,6 millió forint volt (a járulékplafon 2015-ös eltörlése óta lehet ekkora nyugdíjat elérni).

Nem csak az egykori celebeket érinti az alacsony nyugdíj

Hiába a viszonylag magas országos átlag, a nyugdíjasok több mint fele a létminimum alatt él, vagyis havi 80 ezer forintot sem kapnak az államtól. Lehet, hogy nekik a fizetésük sem volt átlagon felüli annak idején, de – ahogy arról írtunk is korábban – a nyugdíjak mindenki esetében csökkenni fognak a következő 10-20-30 évben. Egy átlagos fizetésű 35 éves magyar ember (akkori értéken) csak nagyjából 80 ezer forintos nyugdíjra számíthat, ha egyszer nyugállományba vonul.

Az egyre gyarapodó nyugdíjas népességet egyre nehezebb lesz eltartania a fogyatkozó aktív keresőknek, és ez elkerülhetetlenül a nyugdíjak csökkenéséhez fog vezetni. Nem véletlen, hogy az állam is a privát megtakarítások igénybe vételére ösztönöz. Háromféle nyugdíj-előtakarékossági programra adnak évi 30%-os adójóváírást (évente akár 280 ezer forintot, ha a háromból kettőt is igénybe veszel), ezek közé tartozik a nyugdíjbiztosítás, az önkéntes nyugdíjpénztár és a NYESZ. Úgy tűnik, ilyen megoldásokban érdemes gondolkodni, ha nem akarunk nyugdíjas korunkra teljesen elszegényedni.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ongondoskodas.blog.hu/api/trackback/id/tr4512450637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása