Májusra sokat csökkent a babakötvény népszerűsége, írta tegnap a Világgazdaság Online. Sok szülőnek ez a megtakarítási forma jut eszébe elsőként, ha gyermek jövőjéről van szó, de a témában jobban elmélyülve hamar rájövünk, hogy van jobb megoldás.
Előtte azonban érdemes egy pár mondatot szentelni a Start-számlának is, hiszen egy meglehetősen népszerű kezdeményezésről van szó. Pontosabban már csak volt népszerű, hiszen míg 2012 első felében minden második akkor született gyermeknek lett Start-számlája, addig egy évvel később ez az arány 11 százalékra zuhant, azaz tízből csak egy gyereknek nyitottak.
Az okok többrétűek, például az, hogy csak a Magyar Államkincstárnál lehetett számlát nyitni, vagy hogy egy átlagos megtakarítás esetén nem beszélhetünk akkora összegről, ami majdan érdemi segítség lehetne a gyereknek.
Mindemellett a Start-számla esetében visszatartó tényező lehet, hogy csak a Magyarországon élő gyerekek után jár az állami támogatás, azaz ha a család úgy dönt, hogy külföldön folytatja (amire azért az utóbbi években akad példa), a számla befagy, és a letéti számlákon lévő pénz sem kamatozik, ami nem túl csábító lehetőség.
Miként az sem, hogy a befizetett összeghez csak a nagykorúvá vált gyermek férhet hozzá és az ő esetében is elég szigorú felhasználási megkötések vannak, hogy mire használhatja fel a pénzt, ami aligha lesz több 2 millió forintnál.
Száz szónak is egy a vége, aki szeretne komolyabb és szabadabban felhasználható összeget gyűjteni gyermekének, az jól teszi, ha szétnéz a piacon. Ha pedig szétnézett, akkor nagy valószínűséggel azt látja majd, hogy érdemes megfontolni a megtakarítással kombinált életbiztosítás intézményét.
Legalábbis annak, aki hosszú távon gondolkodik, ugyanis ebben az esetben is igaz az, amit a nyugdíjtakarékosság esetében mantrázni szoktunk, azaz minél hamarabb, annál jobb. Érdemes tehát hosszabb futamidőben gondolkodni, mert ebben az esetben a hozamok magasabbak, a költségek pedig kedvezőbbek.
Azt azért nem hallgatnánk el, hogy noha körmöt rágnunk így sem kell majd, azt azért nem árt figyelembe venni, hogy az ugyan kis hozamot, de azt betonbiztosan hozó START számla – babakötvény változathoz képest a megtakarítással kombinált életbiztosítás valamivel több kockázatot rejt.
A jó hír azonban az (pontosabban jó hírek, mert több is van belőlük), hogy egyrészt a kockázat mértéke jórészt rajtunk múlik, hiszen mi döntjük el, milyen alapba (kötvény-, részvény-, pénzpiaci) tesszük a pénzünket, másrészt tíz évnél hosszabb futamidő esetén nem kell kamatadót (és EHO-t) fizetni.
Ráadásul (és őszintén szólva kétgyermekes szülőként személy szerint nekünk ez legalább ennyire fontos) az összeghez is jóval könnyebben tudunk hozzáférni, egyáltalán: hozzá tudunk férni, ha szükségünk van a pénzre. (Nagyon nem mindegy például, hogy a gyerek középiskolai, vagy egyetemi tanulmányait már ebből a pénzből fizethetjük, ha úgy hozza az élet.)
Egyszóval a megtakarítással kombinált életbiztosításnak elég sok előnye van, a nagyobb hozam, a könnyebb hozzáférés egyaránt mellette szól, ami viszont ellene (a kockázat), azt egy jó tanácsadóval beszélve mi magunk lőhetjük be habitusunknak, és pénztárcánknak megfelelően.